Robert Fico elleni merénylet: nem várnak tovább, azonnal összeül a szlovák kormány

robert fico
Életveszélyesen megsebesült a szlovák kormányfő
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A Robert Fico miniszterelnök elleni támadást követően összeül a szlovák kabinet és a biztonsági tanács is - írta meg a Magyar Nemzet. Közölték, a besztercebányai kórház előtt továbbra is több rendőrségi egység állomásozik. Ellentmondásos információk jelennek meg a kormányfő állapotáról.
Vágólapra másolva!

A szlovákiai média hírei alapján a kormányhivatal tudatta, hogy 

délelőtt 11 órától ülésezik a biztonsági tanács, a szlovák kormány is tárgyalni fog. 

Helyi beszámolók szerint a besztercebányai kórház előtt továbbra is nagy a készültség. A rendőrök nagy számban vannak jelen. A területet lezárták, az illetéktelenek nem léphetnek be. Rengeteg újságíró is a helyszínen tartózkodik.

A lap emlékeztet, a szlovák miniszterelnököt egy baloldali költő lőtte meg többször az utcán. Állapotával kapcsolatban továbbra is ellentmondásos információk jelennek meg a sajtóban. Tomas Taraba azt mondta a BBC-nek, hogy már nincs életveszélyben Robert Fico szlovák kormányfő. A miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy Fico műtétje jól sikerült. Ma reggeli információk viszont már arról szóltak, hogy Fico a több órás műtét után még mindig életveszélyes állapotban van, írja a Markíza egy kórházi forrásra hivatkozva.

A jelenlegi információk szerint Robert Fico miniszterelnök állapota stabil

– írta reggel Filip Kuffa államtitkár a Facebookon.

A Robert Fico elleni merényletet követően csütörtökön a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésére és a kormány ülésére is sor kerül.